Puskás Dániel: Orpheusz a földalattiban

Orpheusz az alvilágba szállt alá, hogy visszahozza halott feleségét. Csodálatos zenei képességeivel sikerült kialkudnia, hogy visszakaphassa őt, azzal a feltétellel, hogy a visszaúton egyszer sem nézhet hátra, hogy kedvese tényleg követi-e. Bár kísérlete nem járt sikerrel, mégis az egyik legnépszerűbb irodalmi alakká tette. Orpheusz alakjával kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények: vajon a dalnokban egy gyáva emberre ismerhetünk, aki szerelméért nem volt képes vállalni a halált, vagy egy olyan hősre, aki egyedül is képest volt arra, hogy véghezvigye az alvilági utazást? Hogyan és mitől lesz Orpheusz és az alvilágjárás XX. századi és aktuális? Hogyan lesz az alvilágból metró vagy mélygarázs? Ezt vizsgálja 2017. március 21-én 17 órától Puskás Dániel Klasszikus Kedd című előadássorozatunk keretein belül a mítosz XX. századi feldolgozásai segítségével. Az előadás különösképpen az alvilágjárás mozzanatát megörökítő művekre összpontosít: az érdeklődők Rilke, Czesław Miłosz, Seamus Heaney és Baka István Orpheusz-mítoszt taglaló verseivel kerülhetnek közelebbi ismeretségbe.

A 45 perces előadás helyszíne a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 3. emelet7-es tanterme (a Történeti Intézet folyosóján). Az Ókortudományi Társaság Szegedi Tagozata, az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéke és az Eötvös Loránd Kollégium Quadrivium Műhelye előadásai nyilvánosak, nemcsak az egyetemi polgárokat várjuk, hanem minden kedves érdeklődőt. Az előadás facebook-eseménye, ahol az előadáshoz ajánlott olvasmányok is megtekinthetőek, itt található.

(A fenti kép Pina Bausch Orpheus und Eurydike című előadása egy részletét ábrázolja.)

Share This: