A tanszék története

A tanszék története

 

A szegedi egyetem a trianoni békeszerződés eredményeként, a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem átköltözésével jött létre 1921-ben. Az akkori, többnyire görög és latin középiskolai tanárnak készülő hallgatók egyetemi tanulmányaikkal – amely 4 tanévből és az abszolutóriumból állt – párhuzamosan a Tanárképző Intézet hallgatói is voltak. Itt külön szakoktatói gárda vezetése mellett alap- és szakvizsgát tettek, majd az ún. Tanárvizsgáló Bizottság előtt – amelyben jobbára az egyetem professzorai foglaltak helyet – államvizsgáztak, s ezzel – valamint egy év gyakorló gimnáziumi hospitációval – tanári diplomát szereztek.

Egyetemünkön kezdetben külön Görög és Latin Filológiai Intézet működött. A tanszéki személyzet egy-egy professzorból állt, akik lényegében a teljes oktatói munkát (!) maguk végezték. Hamarosan Klasszika-Filológiai Intézet néven a két tanszékből egy lesz (1926), a két professzori státuszból úgyszintén, amit előbb Huszti József (1927-1934), majd Förster Aurél (1934-1940) tölt be, s utóbbi mellett “külsősként” Marót Károly is besegít az oktatásba.

Az 1940/1-es tanév nagy törést hoz intézetünk életébe: a Ferencz József Tudományegyetem visszatér Kolozsvárra, s vele távozik az akkori professzor, Förster Aurél is, könyvtárával együtt. Az ő helyére Kerényi Károly érkezik az épp megszűnő Pécsi Tanszékről, aki gyűjteményével valamelyest pótolni képes a könyvállomány friss veszteségeit. Kerényi megtermékenyítő jelenléte nem tart sokáig: 1943-ban Svájcba távozik, bár hivatalosan 1949-ig szegedi professzor marad.

A világháborút követő időszak a rapid és többnyire kedvezőtlen változások kora a szegedi ókortudomány életében is. Az intézet újra kettéválik (1946/7), élükön ismét egy-egy professzorral, jóllehet Kerényi csak papíron vezeti intézetét, s helyette a ‘mellé’ kinevezett Marót Károly végzi a tényleges munkát. Öt Budapestre történő távozása (1947) után Trencsényi-Waldapfel Imre váltja (1948), akinek rövid ideig tartó tevékenysége elválaszthatatlanul összekapcsolódik az ókortudomány ügyére is hanyatlást hozó korszak politikájával (rektor: 1949/50). Ekkor szűnik meg a Tanárképző Intézet, s így a középiskolai tanárképzés ettől kezdve – miként ma is – az egyetem feladata lett. Megszűnt a Piarista Gimnázium (1949), ahol a városban egyedüliként volt a görög rendes gimnáziumi tantárgy, a nyolc osztályos gimnáziumok helyét pedig négy osztályosak vették át, felére kurtítva ezzel a latin oktatás időtartamát is. A kegyelemdöfést az egyetem idegennyelvi intézeteinek megszüntetése adta meg 1950-ben – természetesen az orosz kivételével. A szegedi tanszék megszűnik (Trencsényi is Budapestre távozik), bár némi kárpótlást jelent az Ókortörténeti Tanszék életre hívása, amely tanszékünktől megörökli a történelem szakos hallgatók latin oktatásának feladatát.

1956 utóhatása az egyetemet sem hagyja érintetlenül: 1957-ben újjáalakulhat – más idegennyelvi intézetek mellett – a Klasszika-Filológiai Tanszék, sőt ezenkívül a Gyakorló Gimnázium is. Az intézet ekkor bővül a mai méretére: a tanszékvezető mellett általában egy docens és több adjunktus ill. tanársegéd végzi a jövő hazai klasszikus ókortudósainak és gimnáziumi latin tanárainak képzését.

A 2009/10-es tanévtől kezdődően a tanszék – új munkatársak csatlakozásával – Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék néven folytatja működését.

 

Imagines maiorum
Elődeink tevékenysége rövid áttekintésben

 

I. Kolozsvárról jönnek át az alapításkor:

Csengery János (szegedi professzor 1927-ig) – nagy műfordító.

Hornyánszky Gyula (1921-25) – a századforduló eszmeáramlatai (szocializmus, lélektan, természettudományos gondolkodás) antik előzményeinek kutatója.

II. A világháborúk közötti időszak

Huszti József (1923-34) tevékenysége iskolateremtő jelentőségű Szegeden; munkásságának háttere a Klebelsberg-féle gondolat, amely a trianoni anyagi és szellemi veszteségeket a magyar kultúra alkotóerejével igyekszik ellensúlyozni. Így jut el a latin filológia nemzeti vonatkozásainak kutatásához: a középkori és humanista latinitás kutatásához. Nagy művét Janus Pannonius munkásságáról ugyancsak Szegeden írta.

Juhász László: a Tanárképző Intézet oktatója, Huszti tanítványa. A 30-40-es években nemzetközi összefogással, 40 kötetben (!) Szegeden megjelent Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum monumentális korpuszának kiadója, benne 12-17. sz.-i szerzők műveivel.

Förster Aurél (1928-40) – Berlinben Dielsnél tanul; Aristotelés lélektani munkáit adja ki, éspedig Aristotelés-kommentárok

felhasználásával. Munkásságának nemzetközi megbecsültségét mutatja, hogy hazánkból egyedül ő vesz részt tanácsadóként a mai szövegkritika alapját is képező ún. leideni rendszer kidolgozásában.

III. A második világháború időszaka

Marót Károly

Marót Károly (egyetemi tevékenysége: 1934-1947) – 1946-ig gimnáziumi tanárként, külsősként oktat intézetünkben. A háború alatt mindvégig itt marad, de a fasizmus őt is megbénítja. Kutatásainak szellemi hátterét az angol etnológiai-antropológiai iskola (Frazer) és a mélypszichológia (elsősorban: az ösztönvizsgálat) képezi; kutatásai főként az eposzok társadalmi gyökereire irányultak

Kerényi Károly (1940-43) – szegedi tevékenysége sajnos rövid ideig tartott.

IV. Az újjáalakulás (1957) után

Szádeczky-Kardoss Samu (1950-97; az újraalakulástól tanszékvezető) – kezdetben Mimnermos, majd a késő-antik és kora-középkori szociális megmozdulások történetének kutatója, végül pedig Bizánc és a steppei népek (különösen az avarok) kapcsolatainak feltérképezője

Horváth István Károly

Visy József (1943-tól egyetemi magántanár, de mindvégig külsősként oktat és kutat) – a klasszikus görög embereszmény és neveltség-műveltség (paideia) kutatója

Czúth Béla (1957-87) – a bagauda-mozgalom kutatásának tekintélyes művelője

Horváth István Károly (1958-66) – tanszékünk markáns személyiségű, sokoldalú oktatója, a Catullus-kutatás nemzetközi szaktekintélye

V. A 60-as közepén kezdenek beosztott oktatóként:

Lakatos Pál (1964-87 – szakterülete: Pannonia, magyar kora-középkor), Lessi Viktor (1964-73), Makk Ferenc (1965-től) és Tar Ibolya (1967-től)