Juhász László

(1905–1970)
Az egyetem tanársegéde, majd előadó tanára

A józseffalvi születésű Juhász László a szegedi egyetemen tanult görög-latin filológiát, 1929-ben szerzett diplomát. Előbb tanársegédként, majd előadó tanárként dolgozott a tanárképző intézetben, majd 1940-től óraadó volt a szegedi tanárképző főiskolán.

Legnagyobb vállalkozását, a Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum c. sorozatot 1930-ban indította el, a sorozat füzeteiben a magyarországi és magyar vonatkozású 12–17. századi latinul írt művek kritikai kiadásai jelentek meg összesen 39 kötetben. 1949-ben az MTA szótárszerkesztőségétől kapott munkát, 1952-ben a nyelvtudományok kandidátusa lett.

Miután 1955-ben Budapestre költözött, folytatta Janus Pannonius műveinek vizsgálatát és közreműködött a középkori latin szerzők újabb kiadásainak előkészítésében.